Pannon Gépipari Kutatás-fejlesztési Klaszter   A Klaszter küldetése a Nyugat-Dunántúli régió déli térségeiben, elsősorban Zala és Vas megyében az ipari és főleg a gépipari szektorhoz kapcsolódó kutatás-fejlesztési tevékenység előmozdítása, a vállalkozások - és különösen a kis- és középvállalkozások - hálózat-alapú összefogása mentén.   A Klaszter tevékenységében nagy hangsúlyt kap a térség felsőoktatási, szakképzési és innovációs intézményeivel, szervezeteivel történő, értékteremtésen alapuló együttműködés.   A Klaszter kiemelt célja azon vízió megvalósítása, hogy a tagok összefogásával konkrét termék fejlesztése valósuljon meg. Ennek speciális hosszútávú fókusza a járműipari (és ezen belül is a nem közúti járművek) fejlesztése.   A Klaszter céljai: - vállalkozások, az oktatási és kutatás-fejlesztési intézmények, az innovációs fejlesztő szervezet, valamint kapcsolódó szolgáltatók közötti együttműködés révén, a tagi bázis aktív bevonásával termékfejlesztés megvalósítása; - a klasztertagok nagyobb hozzáadott értékű termelés felé való elmozdulásának támogatása; - a kutatás-fejlesztés helyzetének előmozdítása a célágazat térsében működő vállalkozásai körében; - a gépész-mechatronikai képzés fejlődésének támogatása, a diákok kutatás-fejlesztési tevékenységekbe való bevonásával is.   A Klaszter innovációs tevékenysége: - a gépipar területén tevékenykedő, és K+F+I területen aktív cégek hálózati együttműködési hatékonyságának növekedése; - új innovációs potenciálok felszínre hozatala; - a célcsoport vállalkozásai innovációs tevékenységének a fokozódása; - a Nyugat-Dunántúli régióban működő klaszterek kompatibilitása.   A Pannon Gépipari Kutatás-fejlesztési Klaszter alapítói: - APNB Kutató, Fejlesztő és Szolgáltató Kft. - Gyergyák Gépker KFt. - Icozaéder Bt. - Metál-Ker Kft. - Mould-Tech Kft. - 3B Hungária Kft. - Tóth Mónika vállalkozó - Drehsden Kft. - Compute It! Kft. - Leviter 2000 Bt. - ÉL.LM. Élelmiszeripari Bt. - Pannon Fejlesztési Alapítvány   A Pannon Gépipari Kutatás-fejlesztési Klaszter csatlakozott tagjai: - HF Racing Kft. - Vectitor Kft. - Novareg Kft. - Pannon Novum Kft. - Bodrog-Hernád-Sajó Térsége Fejlesztési Kft. - Delta-Tech Kft. - OTP Hungaro-Projekt Kft. - Inventure Kft.   Elérhetőség: Tel.: (92) 315 394 Fax: (92) 315 394 Cím: 8900 Zalaegerszeg, Gólyadombi utca 3. *************************************************************************** The mission of the cluster, in the south areas of the West Transdanubian region, primarily in Zala and Vas county, is to promote the research and development activity related to industrial and mainly the machine industry sector, along network-based cooperation of enterprises - particularly the small- and medium-size ones. The value creation based cooperation with higher education, training and innovation institutions and organizations receives big emphasis in the activity of the cluster.